Mitől is olyan semmihez nem hasonlítható a nagymama lekvárja? Valamelyik nagy élelmiszer áruház polcán láttam egy üvegen a vinyettát, hogy "nagymama lekvárja". Ez kérem a vásárló megtévesztése!  Vajon kinek a nagymamája főzhette, ez nincs a címkén feltüntetve. Most elárulom az én nagymamám  titkos receptjét:

Hozzávalók:
Egy jóságos igazi nagymama, 
egy szép, meleg nyári nap, (szilvalekvárhoz egy kellemes szélcsendes délután és csillagfényes este)
egy kötény, vagy súrc a lekvár köpködése miatt,
fejkendő, a haj hátrakötése végett,
egy hosszú nyelű fakanál, aminek négyszögletes a vége,
egy nagy piros lábas fedő nélkül,
üvegmosó, üvegek, celofánpapír, spárga,,kockára vágott színes rongyok, spájz, stelázsi, a polcokra stelázsipapír,
mosolygós, pirospozsgás sárgabarack, a szilvalekvárhoz magvaváló dobzószilva.

Elkészítése:
A fagyosszentekkel kezdődött. Nagymama minden nap aggódva ment ki a kertbe megnézni, hogy a hajnali fagyokat vajon átvészelték-e a virágok, majd a viharfelhőket leste, nem hoznak-e jeget, ami elviszi a termést. Esti imájában hálát adott, reggel fohászkodott. S pirospozsgásossá váltak a kajszik. 
A konyhát meleg, édes illat árasztotta el, kavargatás közben zsoltárokat dúdolt, arca derűs volt, szeme akkor rebbent kissé, ha a forró lekvár ráköpködött eres, pergamenszerű kezére. A tűzhelyre kipuffogó lekvárpöttyökből nevető szájat rajzolt. ő azt mondta rá, hogy "boldogság" (ma úgy hívják, hogy smile).
A szögletes celofánt spárgával körültekerte az üveg nyakán, majd színes rongyokból sapkákat tett rájuk. A spárgát masnira kötötte, majd elégedett mosollyal rakta a frissen papírozott stelázsira, s azt mondta, nézd, milyen csinosak!

Hát ettől más a nagymama lekvárja! Minden jog neki fenntartva!